Szabadtéri Játék ötletek az iskolák, óvodák zárvatartásának idejére
Játék Ötletek Otthonra
A korlátozások, a home office, valamint az óvodák és az iskolák zárvatartása jelentősen megnehezíti a szülők és a gyerekek életét egyaránt.
Nekünk szülőknek hatalmas logisztikát jelent az otthoni teendők, a munka és a gyerekek tanításának, lefoglalásának összehangolt folyamata.
Nem csak mi, a gyerekek is nehezen viselik ezt a bizonytalan helyzetet. Hiányoznak a barátaik, az óvodai iskolai foglalkozások és a társas tevékenységek. A digitális oktatás következtében a gyerekek sok időt töltenek a számítógép előtt ülve, ezért fokozottan figyelnünk kell rá, hogy a tanulás után megfelelő módon tudjanak kikapcsolódni.
Óvodás korú gyermekeinknek pedig jól felépített napokkal, fejlesztő játékos feladatokkal tudjuk könnyebbé tenni ezt az időszakot.
A legjobb, ha minnél több időt töltünk a szabad levegőn. A kertben fogocskázás, futkározás segít levezetni a gyermekek energiáit. Rengeteg dobálós, ütős vagy labdajáték közül választhatunk már a piacon amik amellett, hogy remek szórakozást nyújtanak még fejlesztik is a gyerekeket.
Homokozzatok sokat, mert remek kikapcsolódás és fejlődik közben a gyerekek fantáziája és kézügyessége. Ma már nagyon sokféle kiegészítőt, játékot vásárolhatunk a homokozó szetteken túl amit a homokozással összekapcsolva szuper játékokat játszhatunk. Játék konyhai felszerelésekkel, étkészletekkel a kislányok remek ételeket készíthetnek a szabadban található hozzávalókból. A kisfiúk pedig egy klassz játék dömperrel vagy játék markolóval sokat munkálkodhatnak a kertben a homokozó körül.
Szerezzünk be egy szuper kismotort vagy játék autót és induljunk nagy sétákra, kirándulásokra. Szervezzünk pikniket, figyeljük meg a természetet egy klassz távcsővel. Meséljünk nekik a tavaszról, mutassuk meg, hogyan éledezik a természet.
2+1 szuper Játék Ötlet a szabadban:
1. Fedezzük fel a körülöttünk lévő világot! Kis felfedező szett!
Amire szükségünk lesz:
- 2 darab papír henger
- 1 hosszabb fonal/ spárga
- 1 rövidebb fonal/ spárga
- Egy keményebb papirlap, vagy kartonlap
- Színes papírok
- 1 ceruza
- Erős ragasztó
- Stiftes ragasztó
- Olló
Első lépésként vonjunk be a 2 db Wc papír gurigát egy nekünk tetsző mintás, színes papírlappal. Mindenképpen Stiftes ragasztót használjunk hozzá, hogy ne áztassuk el a papírt.
Egy lyukasztó, vagy vastagabb tű segítségével lyukasszuk át mindkét papírhenger egy-egy oldalát.
Ezt követően ragasszuk össze a 2 hengert úgy, hogy a lyukak a két külső oldalán legyenek. Ehhez valamilyen erősebb ragasztót használjunk, hogy tartós legyen és várjuk meg míg teljesen megszárad.
Egy csipesz segítségével össze is foghatjuk amíg teljesen megszárad, hogy ne mozduljon el.
Ezután vágjunk ki egy hosszabb vékonyabb dísz csíkot, amivel körbe tudjuk ragasztani a Távcsövünk.
Végezetül Fűzzük be a fonalat a lyukakba, kössük össze a két végét, és máris indulhat a FELFEDEZÉS!
Készítsetek hozzá kis felfedező lapot, amire ragaszthattok, rajzolhattok felfedezni kívánt állatokat, növényeket, tárgyakat! Beszélgessetek róluk! Jó felfedezést!
2. Készítsünk különleges ugróiskolákat!
Egyensúlyozzunk végig a hidakon majd visszafelé ugrándozzunk végig a formákon. Előre kiköthetjük miután mire ugorjanak a gyerekek, vagy instruálhatjuk őket menet közben. Ha több színnel készítjük el, akkor szín szerint is ugrálhatunk.
A kis halacskák figyeljék meg melyik halacskák úsznak a szívecskék felé (balra) , csak azokra ugorjanak vagy lépjenek.
Találjatok ki hasonló ugróiskolákat, egyensúlyfejlesztő játékokat, ami köré mindenképpen építsetek egy szituációs játékot, így sokkal élvezetesebbé tehető a gyerekek számára.
+1. Otthoni Teke kicsit másképp
Készítsünk saját teke játékot otthonra. Nincs másra szükségünk, csak néhány üres 1,5 lieteres palackra, és egy labdára. A palackokat töltsük meg vízzel, állítsuk fel őket és indulhat is a Játék.
Tipp:
- Ha mindegyikbe különböző színű étefestéket csöpögtetünk, igazán vidám megjelenést kölcsönözhetünk nekik.
- Ha valami igazán különlegest szeretnénk szervezzünk éjszaki bowling bulit. Nincs más dolgunk csak midegyik vizes palackunkba egy megtörhető világító pálcát dobni.
Az estékre és borongós napokra pedig válasszunk valami klassz logikai játékot vagy társast. Ha érdekel milyen ötleteink vannak a négy fal között töltött idő hasznos és élvezetes eltöltésére, nézd meg ezt a cikkünket is.